A Casio márkanév ma már bizonyára mindenki számára ismerősen cseng, hiszen ez a japán cég - mint a világ egyik vezető óragyártója - már évtizedek óta jelen van a hazai piacon is. Termékeit több mint 140 országban értékesítik, melyek mindenhol ismertek, és nagyon keresettek. Népszerűségét egyrészt annak köszönheti, hogy a mindenkori csúcstechnológia alkalmazásának eredményeképpen a Casio karóra a kezdetektől egyet jelent a kiváló minőség fogalmával, másrészt, hogy az ár tekintetében is jóval kedvezőbb feltételeket tud biztosítani a fogyasztók számára, mint konkurensei. Végül, de nem utolsó sorban az is nagyban hozzájárul a Casio sikeréhez, hogy óriási termékpalettával rendelkezik, s így szinte minden igényt ki tud elégíteni.
Baby-G női karóráival a Casio divatot teremtett. Ezek a sportos, mással össze nem téveszthető, rendkívül impozáns karórák világszerte meghódították a tini lányok szívét. A Baby-G Casio karóra rövid idő alatt a sztárvilág fiatal hölgy képviselői körében is az egyik legkedveltebb óra lett. Jellemző rájuk, hogy nemcsak nagyon divatosak, de praktikusak is, mivel fokozottan ütés- és rezgésállóak, valamint akár vízben is nyugodtan használhatók. Ennek eredményeképpen tehát szinte minden szituációban hű társa lehet büszke tulajdonosának, bárhol, bármerre is járjon.
Mint láthatjuk, Ke$ha (ejtsd: kesa, tehát semmiképpen nem késa vagy kísa, mert azért mérges!) - a világhírű amerikai énekesnő is szerfölött rajong a Baby-G karórákért.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
A G-Shock karórák napjainkra valóságos legendává váltak. A története egészen 1983-ig nyúlik vissza, amikor megszületett a sorozat első tagja DW-5000C néven. Ez a Casio karóra egyéni stílusával, robosztus megjelenésével tűnt ki társai közül, ami ráadásul olyan különleges tulajdonságokkal is párosult, mint az ütés- és rezgésállóság, valamint a fokozott vízállóság. Rövid időn belül igen népszerűvé vált a kemény, férfias életstílust képviselő férfiak körében. A Casio G-Shock karóra nem véletlenül vált kedvencévé az extrém sportok kedvelőinek, a különböző fegyveres testületek (beleértve a Nato és az amerikai hadsereg különleges alakulatait), a speciális kommandó egységek tagjainak, valamint tűzoltóknak, pilótáknak vagy űrhajósoknak sem. A Casio G-Shock órák már szinte az élet valamennyi területén bizonyították megbízhatóságukat.

Matthias Dolderer, a Red Bull Air Race világbajnok is Casio G-Shock karórát visel.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
Az Edifice Casio karórák családjába tartozó modellek között számtalan olyan típust találhatunk, amelyek lenyűgöző külsejükkel, egyedülálló innovatív tartalmukkal megdobogtatják a legedzettebb férfi szíveket is. Stílusukat illetően egyértelműen a sportosan elegáns jelző illik rájuk, így bármilyen öltözékhez, bármilyen alkalommal nyugodtan viselhetők, mindig tekintélyt és magabiztosságot kölcsönöznek viselőjüknek.
Ide tartoznak a Red Bull Racing Formula One modellek is, melyek a "Speed & Intelligence" - azaz a sebesség és intelligencia jegyében születtek. Aki egy igazán igényes, szemet gyönyörködtető, funkcionálisan gazdag felső kategóriás órára vágyik, annak egy Edifice Casio karóra valóban kitűnő választás lehet. Annál is inkább, mivel a legtöbb konkurens gyártó terméke az ár/érték arány tekintetében is messze alulmarad a Casio Edifice karóráival szemben.
Sebastian Vettel, a Forma 1 Red Bull csapatának világbajnok pilótája is nagyon kedveli a Casio Edifice karórákat. Ez persze teljesen érthető, hiszen ha az embernek olyan elvárásai vannak egy órával szemben, hogy egyszerre legyen fiatalos, sportos, ugyanakkor lenyűgözően elegáns, és persze testesítse meg a legújabb technikai vívmányokat is, akkor itt a Casio Edifice karóra család ugyanolyan biztos befutó, mint a Red Bull csapat a Forma 1 -ben.
Mutasd az órád, megmondom, ki vagy!
Ezek az órák a magas fokú innovációnak köszönhetően a technikai színvonal vonatkozásban messze felülmúlják a hasonló árfekvésű konkurens modelleket, miközben rendkívül igényes, attraktív megjelenésükkel méltán váltják ki a külső szemlélők elismerését is. Akinek a presztízs sem teljesen elhanyagolható szempont, annak mindenképpen a Casio Edifice karórái közül érdemes választani.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
A Casio mindig is nagy súlyt fektetett a sportórákra, amelyek tudásukkal ma is kiemelkednek a konkurens termékek közül.
A Phys Casio karóra család tagjai edzés alatt többek között folyamatosan mérik a pillanatnyi pulzus számot, kiszámítják az elégetett kalóriát, valamint 100-300 részidős stopperrel rendelkeznek.
A Pro Trek karórák olyan különleges funkciókkal rendelkeznek, amelyek túrázók, hegymászók számára jöhetnek jól. Ilyen pl. a magasságmérés, barométer, légnyomásmérő, digitális iránytű, vagy a hőmérséklet mérés.
A Sea Pathfinder család a vizek szerelmeseinek siet segítségükre. Egyes modelljei a barométeren, légnyomásmérőn, digitális iránytűn és a hőmérséklet mérésen kívül búvár funkciókkal is rendelkeznek.
Mindezek mellett még számos sportórát találhatunk a Casio karóra kínálatában, melyek pl. a játékvezetők (futballbírók stb.) munkáját segítik egyedülálló módon.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
Azok a karórák, amelyek nem tartoznak a fenti alcsoportok egyikébe sem, a Standard Casio Collection gyűjtőnév alatt találhatók meg. Mivel nagyon sok modellt ölel át, ennek átböngészéséhez különösen célszerű lehet az egyéb tulajdonságokon alapuló szűrési módszert alkalmazni.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
A Wave Ceptor Radio Controlled, azaz rádióvezérelt karórák korábban önálló csoportot alkottak a Casio kínálatában. Az utóbbi időben azonban egyre inkább beolvadnak a fenti kategóriákba, hiszen a G-Shock modellektől a sport órákon át az Edifice családig minden kategóriában megtalálhatók a rádiójel vezérelt modellek. De mitől is más egy rádióvezérelt Casio karóra, miben tér el a hagyományos kvarcóráktól? A különlegességük abban rejlik, hogy automatikusan pontosítják önmagukat, így mindig hajszálpontosak. A világ különböző pontjain működik egy-egy atomóra, melyek pontosságára jellemző, hogy egymillió év alatt is legfeljebb 1 másodperc lehet az eltérésük. Ezen atomórák által előállított pontos időt adótornyokból, rádióhullámok segítségével sugározzák a térségben, melynek jeleit a rádióvezérelt órák venni tudják. A vételt követően automatikusan szinkronizálják önmagukat az atomórával. Ily módon még a téli/nyári időszámításra történő átállás is automatikusan történik, tehát a rádiójel vezérelt Casio karóra ilyenkor sem szorul manuális beállításra.
![]() | ![]() | ![]() | ![]() |
![]()
Kosár
0 termék | 0 db | 0 Ft
Kiemelt ajánlatunk
Ha hasznosnak találja ezt az oldalt, ossza meg barátaival, ismerőseivel is.
Kövesse az aktuális eseményeket, napi akcióinkat a közösségi oldalainkon is!
Belépés - Regisztráció
Állapot: nincs belépve
Kérjük, hogy regisztráció előtt olvassa el az Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeket itt
Nem találja amit keres?
Ne aggódjon, attól még lehet. Kínálatunkban számos olyan Casio karóra modell található, amely valami miatt még nem került fel honlapunkra, de ettől függetlenül forgalmazzuk. Ilyen esetben hívjon bennünket.
![]()
Ingyen csuklóra igazítjuk
A nálunk vásárolt órák esetében a fémcsatok méretre állíítását, beleértve a szemkivételt is, saját szervizünkben szakszerűen és díjmentesen elvégezzük.
![]()
Bankkártyás fizetés

Az üzletünkben történő vásárlás során az alábbi típusú bank- és hitelkártyákkal is tud fizetni.
